Mi lett volna, ha akkor másképp döntök? Mi lett volna, ha a szüleim útjai nem válnak el? Mi lett volna, ha az az ember akkor éppen máshol van?

Te hányszor teszed fel magadnak ezt a kérdés? Mi lett volna, ha? Valamelyik este megnéztük a Kemény Igazság című dokumentumfilmet. Kb. 70 perc, 5 elítélt mesél benne arról, hogy hogyan jutottak gyerekkoruktól a börtönig. További 8 elítélt társrendezőként közreműködik. Nagyon érdekes film és különösen „szimpatikus”, hogy előbb ér el hozzám a film mondanivalója, előbb értem meg – már amennyire lehet – a hátterét a tettüknek, mintsem empátiát érezzek. Az ilyesfajta műfajban ez hatalmas eredmény. Ha érdekel a téma vagy az ehhez kapcsolódó pszichológia, kifejezetten ajánlom a filmet. A bejegyzésem címe természetesen elhangzik a filmben.

Ihletett adott a film. Na, persze én nem vagyok elítélt, nem öltem meg senkit, de sokszor, sőt korábban talán többször gondolkoztam el azon, hogy mi lett volna, ha, mint azt kellett volna. Rengeteg olyan mozzanata volt az életemnek, amik egyértelmű befolyással voltak az utamra. Amolyan pillangóhatásként.

Sosem szégyelltem, az én szüleim korán külön mentek. Sőt, kétszer is – ötéves, illetve hétéves voltam. Nyilván megviselt, melyik gyereket nem viseli meg, ha elválnak a szülei. Azonban ma, felnőtt fejjel már úgy látom, ez volt a helyes döntés. Sokszor olvasom/hallom, hogy a szülők együtt maradnak a gyerekek miatt. Én állítom, a világ egyik legnagyobb hülyesége ez! A gyerek, az gyerek, nem pedig hülye, aki nem rendelkezik EQ-val. Látja és érzi, hogy anya és apa néha kedvesek egymással, de egyébként ki nem állhatják egymást. Ettől függetlenül nyilván eszembe jutott, hogy mi lett volna, ha együtt maradnak? Ma is, amikor már nem otthon lakom, együtt lennének? Lett volna testvérem? Nagyon más ember lennék? Igen. Nagyon.

Az utóbbi öt évem ismét egy olyan periódusa az életemnek, ami nagyon formáló hatású. Minden jó és minden rossz részével együtt. Természetesen mai napig elkalandozom néha; mi lett volna, ha nem költözöm el otthonról 20 évesen? Mi lett volna, ha mégis elmegyek Nyíregyházára egyetemre és nem maradok Budapesten? Mi lett volna, ha harmadjára is engedek? Mi lett volna, ha nem vágok bele a vállalkozásba? Mi lett volna, ha nem töltöm le 26587. alkalommal is a társkeresőt? Csak pár olyan kérdés a 10 meg 100 közül, amik, ha másképpen történnek, most biztosan nem itt ülnék és írnék. Nem ILYEN, hanem OLYAN ember lennék. És pontosan ez a lényeg.

Én abszolút hiszek a sorsban és egyáltalán nem adok a véletlenre. Hiszem azt, hogy minden, ami történik, az tanító jelleggel történik, feladatot ad és oka van. Ha ott, akkor nem is értem és rossz esetben a pokolra kívánok mindent, később rájövök, rá kell jönnöm, hogy mi volt az oka. Máskülönben addig-addig kapom az arcomba a hideg vizet, amíg rá nem eszmélek, hogy valamit be kellene vésni. Másfelől pedig minden pillangóhatásos esemény formál. Az összes „mi lett volna, ha” esemény. Ezek által leszek az, akik ma vagyok.

Én szeretem azt, aki ma vagyok. Azért vagyok ma az, aki vagyok, mert formáltak az események – van, amelyikre szívesen emlékszem vissza, és van, amire nem, de elfogadom. Azért, akiért ma vagyok. Nem mindig volt ez így. Két éve ilyenkor borzasztóan nehezen viseltem magam – pánik és szorongás övezett. Pokol. Egészen addig, amíg helyre nem ráztam magam agyban. Amíg rájöttem arra, hogy egy hordó vizet kaptam az arcomba, ideje bevésni valamit, össze kell kapnom magam. Ez is egy jó hosszú pillangóhatásos esemény volt, hisz egy ilyen helyzetből azért nem egy döntésnyi idő alatt mászik ki az ember. Rettentő erőssé tett, és formált olyanná a folyamat, amilyen most vagyok.

Mindig van választás előttünk. Mindig. Amikor azt hiszem, hogy nincs, akkor is van, maximum nem merem bevallani. Mindig választok egyet. Következésképp mindig ott lesz a „mi lett volna, ha”. És ez így van jól. Amint el tudom fogadni azt, hogy mindennek van értelme, formáló hatása és legfőképp célja, egyre kevésbé fog csalódottan hangzani ez a bizonyos mondat. És ha éppen olyan periódusban vagyok, amivel nem vagyok elégedett, szintén van választásom. Lehetőségem van jobbá tenni.

S.